|
Futással avattuk a bringautat
Aki kerekezett már a Kecskemét és Nagykőrös között kiépített új bringaúton, tapasztalta minőségét, miliőjét. Fölösleges ragozni, a kerékpár szinte megbabonázva gurul a sima aszfaltcsíkon, igaz, itt-ott a pedálokat azért hajtani kell (főleg az emelkedőknél).
Aki a legutóbbi szombat délelőtti edzés helyett délután bevállalta az út megfutását, az azt is megtapasztalta, hogy nyúlcipőt húzva is legalább olyan kellemes a haladás rajta.
„Négyen biztosan leszünk” – biztattam magam az avató napján, és kellemesen csalódtam, amikor kéttucatnyi lelkes sporttárs szállt le a menetrendszerinti járatról a nagykőrösi buszpályaudvaron. Hurrá! Indulhatunk!
Azért nem volt felhőtlen a délután, mindannyiunk szívét nyomta a gyász, a társ elvesztésének fájdalma. Kovács Istvánt leginkább azok hiányolták, akik néhány nappal korábban még beszéltek, futottak vele, a kedd esti edzésen. Mindenkit megrendített a halálhíre. Osztozunk kedvese, családja fájdalmában. Emlékfutás is volt egyben a szombati. Fekete gyászszalaggal futottunk.
Köszönjük a nagykőrösi sporttársak részvételét. A kerékpáros túrázóknak a felvezetést, a futóknak a közös kilométereket. Jó volt együtt lenni. Soknak tűnt ugyan a majd húsz kilométer, de mindenki mosolygott a célban és ez a lényeg!
Volt, aki felvetette, legyen ráadás, sőt, teremtsünk hagyományt és rendszeresen fussuk meg a távot. Legyen így!
Köszönöm, hogy ennyien eljöttetek, élmény volt a spontán konvojfutás. Legközelebb, veletek, ugyanott! Hajrá Hírős!!!
Futással avattuk a bringautat.
|
