Futással avattuk a bringautat.
Aki kerekezett már a Kecskemét és Nagykőrös között kiépített új bringaúton, tapasztalta
minőségét, miliőjét. Fölösleges ragozni, a kerékpár szinte megbabonázva gurul a sima
aszfaltcsíkon, igaz, itt-ott a pedálokat azért hajtani kell (főleg az emelkedőknél).
Aki a legutóbbi szombat délelőtti edzés helyett délután bevállalta az út megfutását, az
azt is megtapasztalta, hogy nyúlcipőt húzva is legalább olyan kellemes
a haladás rajta.
„Négyen biztosan leszünk” – biztattam magam az avató napján, és kellemesen
csalódtam, amikor kéttucatnyi lelkes sporttárs szállt le a menetrendszerinti járatról
a nagykőrösi buszpályaudvaron. Hurrá! Indulhatunk!

Azért nem volt felhőtlen a délután, mindannyiunk szívét nyomta a gyász,
a társ elvesztésének fájdalma. Kovács Istvánt leginkább azok hiányolták, akik néhány
nappal korábban még beszéltek, futottak vele, a kedd esti edzésen.
Mindenkit megrendített a halálhíre. Osztozunk kedvese, családja fájdalmában.
Emlékfutás is volt egyben a szombati. Fekete gyászszalaggal futottunk.

Köszönjük a nagykőrösi sporttársak részvételét. A kerékpáros túrázóknak a felvezetést,
a futóknak a közös kilométereket. Jó volt együtt lenni. Soknak tűnt ugyan a majd húsz
kilométer, de mindenki mosolygott a célban és ez a lényeg!
Volt, aki felvetette, legyen ráadás, sőt, teremtsünk hagyományt és rendszeresen fussuk
meg a távot. Legyen így!Köszönöm, hogy ennyien eljöttetek, élmény volt
a spontán konvojfutás.
Legközelebb, veletek, ugyanott!
Hajrá Hírős!!!
(További képek a Galériában.)
|