Futással avattuk a bringautat.

Aki kerekezett már a Kecskemét és Nagykőrös között kiépített új bringaúton, tapasztalta

minőségét, miliőjét. Fölösleges ragozni, a kerékpár szinte megbabonázva gurul a sima

aszfaltcsíkon, igaz, itt-ott a pedálokat azért hajtani kell (főleg az emelkedőknél). 

Aki a legutóbbi szombat délelőtti edzés helyett délután bevállalta az út megfutását, az

azt is megtapasztalta, hogy nyúlcipőt húzva is legalább olyan kellemes

a haladás rajta.

„Négyen biztosan leszünk” – biztattam magam az avató napján, és kellemesen

csalódtam, amikor kéttucatnyi lelkes sporttárs szállt le a menetrendszerinti járatról

a nagykőrösi buszpályaudvaron. Hurrá! Indulhatunk! 

Azért nem volt felhőtlen a délután, mindannyiunk szívét nyomta a gyász,

a társ elvesztésének fájdalma. Kovács Istvánt leginkább azok hiányolták, akik néhány

nappal korábban még beszéltek, futottak vele, a kedd esti edzésen.

Mindenkit megrendített a halálhíre. Osztozunk kedvese, családja fájdalmában.

Emlékfutás is volt egyben a szombati. Fekete gyászszalaggal futottunk.

Köszönjük a nagykőrösi sporttársak részvételét. A kerékpáros túrázóknak a felvezetést,

a futóknak a közös kilométereket. Jó volt együtt lenni. Soknak tűnt ugyan a majd húsz

kilométer, de mindenki mosolygott a célban és ez a lényeg! 

Volt, aki felvetette, legyen ráadás, sőt, teremtsünk hagyományt és rendszeresen fussuk

meg a távot. Legyen így!Köszönöm, hogy ennyien eljöttetek, élmény volt

a spontán konvojfutás.

Legközelebb, veletek, ugyanott!

Hajrá Hírős!!!

(További képek a Galériában.)